Jelenlegi hely

Babaváró hitel: TB-kálvária miatt csúsznak el az igénylők?

Napok óta tart a babaváró hitel körüli TB-kálvária. Sokan kaptak olyan igazolást a kezdeti napokban, amelyet a bankok nem tudnak elfogadni. Ez napokkal hosszabbíthatja meg az igénylési folyamatot, hiszen hiánypótlásra van szükség. A Bank360 utánajárt, mit lehet tenni, hogy a lehető leghamarabb leadhassuk a TB jogviszony igazolást.

Nem a megfelelő TB-jogviszony igazolást kapták meg a babaváró hitelt igénylők a járási hivatalokban, így akár napokat is csúszhat, mire megkaphatják a hitelt azok, akik így jártak. Egy rövid kronológia, hogy mi történt az elmúlt hetekben:

  • Július elsejétől lehetett volna igényelni a 10 millió forintos babaváró hitelt, ezt azonban gyakorlatilag senki sem tehette meg. Szintén ekkortól lehetett ugyanis kikérni a hiteligényléshez feltétlenül szükséges TB-jogviszony igazolást a kormányablakoktól és járási hivataloktól.
  • Az első napokban tehát nem a bankfiókokban, hanem ezekben az intézményekben alakult ki hosszú sor az dokumentumért, amelyet legfeljebb nyolc napon belül állít ki a hatóság.
  • Július közepén viszont kiderült: az első napokban igénylők eltérő igazolásokat kaptak, amelyek nem felelnek meg a banki elvárásoknak.
  • Július 17-től érhető el az a formanyomtatvány, amely egységes, minden bank számára elfogadható. Akik most igényelnek, már megfelelő dokumentumot kapnak.

Leginkább azoknak az igénylőknek jelent a helyzet problémát, akiknek hamarosan érkezik a gyermekük. Azt már július előtt lehetett tudni, hogy gondok lesznek a TB-igazolással, de ezt a helyzetet egy rendeletmódosítás oldotta meg, így akkor is kamatmentessé válik a kölcsön, ha a gyermek hamarabb születik meg júliusban, mint ahogy az igénylést beadta a házaspár.

A nem egységes formanyomtatvány miatt azonban újra kicsúszhatnának a határidőből azok, akiknek sürgős lenne az igénylés, hiszen lehetséges, hogy az igazolás csak július után érkezik meg. Ugyanakkor a bankok, úgy néz ki, találtak megoldást a problémára: felfüggesztik a hiteligénylést és hiánypótlást kérnek, azaz az igénylés dátuma nem módosul, és nem csúszik át a baba megszületése utáni időszakra.

A Bank360 arról is megkérdezte a pénzintézeteket, hogy hány érintettje lehet a TB-kálváriának és hogyan kezelik a helytelen TB-igazolást. Több bank is jelezte: jelentős az érintettek száma. Több ezren vannak, akiknek hiánypótlásra van szüksége, ám ezen ügyfelek igénylését nem utasítja el a bank, hanem az új TB-igazolás leadásával folytatható a már megkezdett hitelfelvétel. Azaz az ügyfél szempontjából a hitel felfüggesztésre kerül, nem kell újabb igénylést leadni, kizárólag a helyesen kiállított igazolást kell leadni. Van olyan pénzintézet is, amely segítséget próbált nyújtani az ügyfeleknek a pótlás során felmerülő ügyintézésben is, ám adatvédelmi okok miatt az új igazolást csak az igénylő kérheti ki.
 
Így befolyásolja az igénylést, ha rossz igazolást kaptunk

Akik tehát még július 17. előtt kapták meg a TB-igazolásukat, nem biztos, hogy sikerrel járnak a bankban, hiszen mindenhol csak az egységes verziót fogadják el. Ha az igénylő a kormányhivataltól vagy a járási hivataltól hibás vagy eltérő szövegezésű hatósági bizonyítványt kapott, javíttatnia és pótolnia kell a dokumentumot, mert a bankok csak a hivatalos igazolást fogadhatják el. A legfontosabb, hogy az igazoláson a következő szövegrészletnek mindenképpen szerepelnie kell:

„Az egészségbiztosítás nyilvántartásában a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltételeknek – a 4. § (2) bekezdés szerinti követelmények figyelembevételével – megfelel.”

De mennyi időt veszítünk, ha ki kell kérnünk egy új igazolást? Gyakorlatilag ez egy új igénylésnek felel meg, így a hatóságnak újabb 8 nap áll a rendelkezésére, hogy kiállítsa az okmányt, plusz további napokat vesz igénybe annak postázása.

Forrás: http://gazdasagportal.hu/index.php/babavaro-hitel-tb-kalvaria-miatt-csusznak-el-az-igenylok-a-bank360-utanajart/?fbclid=IwAR1Va3oVRP3ul2nXV0SD8-8c1yBDfvJoXBkQIE_x0vsKtA1REkM-vznY9Lk

(Fotó: Illusztráció - freephotos.cc)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére