Jelenlegi hely

Anyajegyek a bababőrön

Az anyajegyeket mi, felnőttek sem szeretjük, de ha a kisbabánk bőrén látjuk, az mindannyiunkat sokkal jobban zavar.

Vannak olyan foltok, csomócskák, melyek már a születéskor jelen vannak, mások pedig az évek során alakulnak ki. Akár bőrszínűek, akár vörösek vagy barnák, gyakori, hogy a gyermekkel együtt nőnek. Ha ennek mértéke nem haladja meg a pici fejlődésének mértékét, általában nincs szükség beavatkozásra. Szerencsére fiatalkorban nem gyakori a rosszindulatú elfajulás, inkább az esztétikai szempontok, vagy a lokalizáció az, amely esetleg az anyajegy eltávolítását szükségessé teszi.

Az újszülöttkorban meglévő növedékek közül leggyakoribbak az ér eredetűek.

 

Eper anyajegy, málna anyajegy

A közvetlenül születés után csak halvány, pirosas foltként látható elváltozások a második-negyedik hétre szembetűnőbbé válnak. A bőr felszínéből félgömbszerűen előemelkedő, vöröses színű, egyenetlen felszínű elváltozások neve eper vagy málna anyajegy, mivel ezekre a gyümölcsökre hasonlítanak.

  • Háromszor gyakrabban fordul elő lányokon, mint fiúkon, és koraszülötteknél is többször látjuk.
  • Az esetek közel 40%-ában a fejen és a nyakon, kb. 30%-ban a törzsön jelenik meg.
  • Lehet felületi, mély, vagy kevert típusú, bár ezt ránézésre nem könnyű megmondani.
  • Az első négy hónapban gyorsan növekedhetnek, nem kis ijedelmet okozva ezzel a szülőknek.
  • Sebészi beavatkozást, lézeres vagy gyógyszeres kezelést csak akkor javaslunk, ha a növedék kisebesedik, vagy olyan területen – pl. a szemhéjon, szájon – helyezkedik el, ahol az életfunkciókat akadályozza. Ha nagy méretű az érdaganat, vagy a mélyben, pl. a gégében fordul elő, MRI-vizsgálattal kell diagnosztizálni, nem okozhat-e létfontosságú területen problémát.
  • Ötéves korra az értágulatok fele, tízéves korra pedig kb. 90%-a visszafejlődik. A nagyobb éranyajegyek visszafejlődése után területén a bőr kissé sorvadt, ráncos, szürkés színű, de esztétikailag általában szebb, mint a műtét után visszamaradó heg.
  • Ha a csecsemő bőrén többszörös, apró ér eredetű daganatot látunk, az orvosnak gondolni kell arra, hogy a belső szervekben, pl. a májban, szívben is lehetnek értágulatok. Ilyen esetekben alapos kivizsgálásra, rendszeres ellenőrzésre van szükség.

 

Barnás színű, szőrös óriás naevusok

A barna színű anyajegyek közül a congenitális (veleszületett), sok esetben szőrös óriás naevusok azok, amelyek a legtöbb problémát okozzák. Első pillantásra csak az esztétikai problémát észleljük, különösen akkor, ha jól látható helyen, pl. az arcon, a nyakon jelent meg. Ezeket az anyajegyeket rendszeresen vizsgálni is kell, mert hajlamosabbak az elfajulásra, mint apró társaik. Erre a célra legjobb a digitális (videó) dermatoszkóp, amellyel rögzíteni lehet az anyajegy 30–40-szeresre nagyított, polarizált fénnyel készült képét, és későbbi időpontban a régi és az új fotót egymás mellé helyezve, objektíven meg lehet ítélni az esetleges eltéréseket.

Ha egy baba ilyen elváltozással születik, érdemes mielőbb gyermek bőrgyógyászati osztályon jelentkezni, mert ebben a korai, pár napos időszakban mód lehet olyan sebészeti beavatkozás elvégzésére, amely mind esztétikai, mind egészségi szempontból kedvezőbb lehet, mint egy később elvégzett műtét.

 

Sötétkék színű anyajegy

Lehet, hogy az anyajegy sötétkék színű. Ilyenkor arról van szó, hogy az egyébként barna pigment a bőr mélyebb rétegében van, és ezért a felszínen már kéknek látszik. Ritkán lesz belőle rosszindulatú melanoma, de ha gyors növekedésnek indul, természetesen ezt is el kell távolíttatni.

 

Dr. Vass Ilona
bőrgyógyász

 

Forrás: bebikkicsikesnagyok.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére